top of page

Hibrid boltok hódítanak Európában – Magyarország is bekapcsolódik a figitális (fizikai és digitális) boltok világába

  • Szerző képe: Laurel Retail
    Laurel Retail
  • jún. 23.
  • 2 perc olvasás

Miközben Nyugat- és Közép-Európa országaiban sorra nyílnak a személyzet nélküli vagy hibrid üzemmódban működő élelmiszerüzletek, hazánk is csatlakozott az élvonalhoz: május végén Szegeden megnyílt Magyarország első hibrid okosboltja, a Coop Szeged Zrt. és a Laurel Kft. kollaborációjában.


Az úgynevezett "24/7" koncepció – amelyben az üzletek napközben hagyományos módon, éjszaka pedig teljesen automatizáltan működnek – egyre több európai országban bizonyít. Németországban például már több mint 600 okosbolt üzemel, és a vásárlók többsége kifejezetten nyitott az ilyen formátumú vásárlásra. A német szerint a fogyasztók több mint kétharmada értékeli, hogy ezek az üzletek bármikor elérhetők, gyorsabb a vásárlási folyamat, és nem kell alkalmazkodni a hagyományos nyitvatartáshoz.

ree

A modell Csehországban és Szlovákiában is jól működik. A cseh COOP hálózat évek óta működtet automata boltokat kisebb településeken, ahol egyébként nem lenne gazdaságos üzletet fenntartani. Szlovákiában a COOP Jednota 24/7 boltjai nemcsak népszerűek, de szakmai elismerésben is részesültek: 2025-ben a Retail Summiton díjat nyertek a digitális szolgáltatások terjesztéséért, különösen a vidéki lakosság kiszolgálása terén.

ree

A konténerformátumban is megvalósítható bolttípus Németországban különösen népszerű a nagy forgalmú csomópontokban – például ipari parkok vagy pályaudvarok közelében. Az ilyen boltok egyre inkább kiegészítő szerepet töltenek be a városi infrastruktúrában, ahol a non-stop elérhetőség kiemelten fontos.


Ezeket a tapasztalatokat figyelembe véve indította útjára a Laurel Kft. és a Coop Szeged Zrt. Magyarország első hibrid boltját. Az üzlet nappal hagyományos kiszolgálással, este és ünnepnapokon pedig teljesen automatizált módban működik: a vásárlók a 247 Shop alkalmazáson keresztül léphetnek be, fizethetnek, és hagyhatják el az üzletet. A bolt teljes területét kamerarendszer figyeli, a diszpécserszolgálat pedig távolról tud segítséget nyújtani, ha a vásárló elakadna.

ree

A Laurel által fejlesztett megoldás nemcsak városi környezetben, hanem kisforgalmú, vidéki boltoknál is hatékony alternatíva lehet – például ott, ahol a személyzet folyamatos jelenléte nem gazdaságos. A konténeres kivitelű változat akár mobil, ideiglenes boltként is alkalmazható, például fesztiválokon, építkezések mellett vagy turisztikai helyszíneken.


A szegedi bolt megnyitásával Magyarország is bekapcsolódott abba a nemzetközi trendbe, amely a hagyományos kiskereskedelmet ötvözi a digitális technológiákkal – nemcsak kényelmet, hanem új üzleti lehetőségeket is kínálva a bolthálózatoknak.


 
 
 

Hozzászólások


Dark-Background

247 Shop

  • Facebook
  • Youtube
  • LinkedIn

8000 Székesfehérvár, Zsálya utca 2.
hello@247shop.hu
+3622510350

© 2025 by Laurel Kft.

bottom of page